• Vakáció, szerda, május 1 este, amikor Balázs a kiságyból anyázik, nem akarom hinni, hogy nem nem alszik, tudom muszáj meghallgassam, nyugodt hangot erőltetve -kb ketten már alszanak- kérdem: igen, Balázs? hallgatlak. Erre ő: "én apának megmondom, szé-tá-junk. Nyomatékosan, ügyesen szótagolva, ahogyan a nagyoktól tanulta. Peti még úgy szuszog, mint aki nem alszik, tegnap is későn aludtunk el, nagyon jól telt a régen látott udvarhelyi barátnőkkel, akik meglátogattak nagymamájukkal. Épp ezért, ma mindenki aludt délután, kicsi és nagy, az idő is az alvàsnak kedvezett, tegnap hatalmas jégeső, ma is rossz, így csak felnőttek mozdultak ki, vásárlás, autó takarítás, ritka de annál jobban eső érzés, ha tisztább az autó. A tegnapi jégésőhöz visszatérve, maradandó emlék, 3 napi távollét utàn èrkezünk Bikfalváról, alig várjuk lássuk a cicát, -aki barátnőre volt bízva, tudjuk, hogy teljesen rendben van, de a hiányérzet az ott van, - sietünk be, két nagyobb fiú beszalad anyával, Fanni alszik az autóban, Balázs hazafele még visszaaludt, de anya beszámolóját màr meghallgatta èbren, nem tudtam teljesen higgadtan mesèlni, hogy a tejautomata az egyetlen 5 lejesünket elnyelve kiírta, Defect, contactati cu proprietarul. Nem tudom szavakba önteni hogy esett ez akkor, amikor a vihar szele fúj, fiúk lassan hokira kell menjenek, még haza sem értünk. A proprietar tanácsára bemegyek a közeli kenyérüzletbe, nem koldulni, hanem mert nem voltam hajlandó azt mondani a 20 perc, félóra belefér, megvárom vagy visszajövök, hirtelen mérgemben mesèltem neki autóban alvó gyereket, hokiedzést, így azt javasolta, kérjem vissza a kenyérüzletben dolgozó hölgytől az 5 lejt, -mivel mondtam nincs több ötösöm, váltani végképp nincs időm- és vegyek a román templomnál tejet, ő majd visszaadja fél óra múlva "Csokinak", gondolom a hölcs beceneve. Mivel nem volt jobb ötletem tényleg előadtam a problémámat Csokinak, tudnék mesélni arról az érzésről, ahogy nem akarja simán kihúzni a fiókot, és 5 lejt àtnyújtani a pulton, vagy csak én érzem s látom, vagy tényleg kételkedik, ferde szemekkel néz, hiàba az őszinteség, ha nem hiszi, ugye váltat nekem, csak az autóban a penztárca, az alvó és türelmetlen gyerekekkel, de talán én vagyok a legrugalmatlanabb ebben a pillanatban. Nem hiába, hisz tènyleg nem èrtünk be mind az óriási jégeső előtt. Kopolta az autót, a benne ülők csodálkoztak, az alvó ébredt, ritka egy ébresztőre. Mi bentről csodáltuk, nekem az oviban nemrég elültetett fűmag, vagy zsenge fűszàlak villantak be, igaz mint utólag kiderült, nem volt mindenhol, pl a főtèren sem jégeső. Fura egy dolog, a természet ereje, és 100 méterekkel odébb meg csendes eső.. itt meg áll a jég.. Szóval, egy jóhangulatú, jóleső hazaérkezésnél távolálló volt ez a mostani.. tej nélküli, ráadásul...
  
  

  

Peti, Dani és anya elmentek síelni

Piszuka meséje

Ahányszor szó esett arról, hogy Fanni is járhat valahova, ahova szeretne, mint például balett, mazsorett, műkorcsolya, lovaglás, sosem akart menni sehova. Ma azt mondja, -nem tudom, hogy hatással volt-e rá a mai (március 15-ei) lovas felvonulás, hogy amikor 5 éves lesz, szeretne majd járni lovagolni, balettre és mazsira. Mire én természetesen egyből mondom, elég egy is, ha kiválasztod, melyiket szeretnéd leginkább, erre tétován mondja, vagy balett, vagy lovaglás, egyből érvel, hogy: "jó lenne a lovaglász, mert szeletnék megtanulni lovagolni, kellene szokat gyakololni, amúgy isz jót tenne, melt natyon szeletem a lovakat". Szóval, úgy tűnik nem kellett sokat várni erre sem, pedig már azt hittem kistestvér szindrómája lehet talán, hogy azért nem akar semmire járni, mert nem elég nagy. Daninak is volt egy ilyen, el is mondta, ő még kicsi, ha majd akkora lesz, mint Peti, megy ő is karatera. Igaz, amikor ma Fannival szó volt a balettről, mondta, hogy nagyon jó barátnője Nóra és ő is jár, mire én mondtam, hogy beszélek az anyukájával, hogy mikor van balett, egyből visszakozott, hogy ő majd szól, hogy mikor szeretne menni. Még növünk egy keveset, úgy érzem, míg elmegy máshová anya nélkül, mint nagyszülők és az ovi. 

Találkoztam és együtt tölthettük ma a déli órákat, a szívemhez közel álló Borival, aki amióta egyetemre jár, ritkán jár haza, ha itthon van sem mindenhova jut el, de nagyon jól esett. Magasabb nálam, nem tudom ezért választotta-e őt Fanni a tèren, akinek a nyakába üljön, de megszenvedtünk rendesen, hogy Balázs is, Fanni is végignézhessék a lovakat. Igaz, apa is kijött, és nekem volt hármunk közül legkevesebbet gyerek a nyakamban, de örülök, hogy vége, szép volt, de pont olyan fárasztó is.. ilyen napot zárunk hát, ráadásul, kissé nehezen indult a nap, arra ébredtem, hogy zümmög a telefon, hirtelen azt hittem a férj ébresztője, de nem, az enyém. Ráadásul nem ébresztő, felveszem, nővérem kissé szemrehányó hangja ébreszt, persze mielőtt felvettem, annyit láttam, hogy 8:08, tudtam baj van. Az éjszaka a gyerekek (mind a 4) anyáéknál aludtak, azt mondtam odaérek 7:45 -re, anya mondta jó lesz, mert fél 9re mennek az iskolával koszorúzni, na de, másképp alakult a reggelem, mint terveztem, nem tudom, volt-e ilyen valaha, hogy a TB ébresztőjére ne ébredjünk, úgy nyomja ki, hogy észre sem vegyem. Szóval nővérem hangja, anyád sír, 4 gyerek nemget. Tudtam, nagy a baj, apa elment hamarabb, mint kellett, elkèpzelem, nem bírta a négyszeres reggelt. Este 8-tól mentünk az ünnepi előadásra, úgy hírlett hosszú lesz, így ott aludtak, s ez lett belőle. Anya végül egyáltalán nem jött ki a térre, lelkemen szárad, sőt, kissé úgy érzem, még Emő is neheztel. Mennyi mindent ki kell bírjon ex a lélek, megtanul szigorúan szelektálni, mit cipeljen és mit ne... mára azt dobta, nagyon varom kikapcsoljak mára, ilyenkor, mintha érezné Balázs, (szinte mindig megérzi valaki) már haramdszor akarja újra apát, ilyen idokokkal, hogy mert őt szereti, vagy csak szipog, mocorog, elvesztem a türelmem, rászólok, hogy aludjon, elkeseredik, s akkor már újra apa a megoldás. Ismét késő lett, épp pontosan 22:22, legalább egy órája lenne kötelező aludjon, s nekem is jól esne már a tudat, hogy senki nem akar semmit, nem lesz már baja, óhaja, sóhaja, panasza. Holnap új nap, új erő!

Mondja Fanni, amikor reggel óta befont haját kibontja. Nagyon élvezi, alig engedi megcsattolni, amikor halvacsorához készülünk odaülni.. nagyon szeretjük mind, és körülöttünk is sokan, nálam szokott összegyűlni a rendelés, ma 47 db helyett 57 érkezett. Halász jujjogtatós aggodalmát hamar megnyugtattam, eladom én hamar. Nem is kellett félóránál több, és legtöbb másfél alatt csak ami 8 darabunk volt a hűtőben. Amikor minden porcikám zsibbadt a fátadtságtól, sőt, az agyam is takarékos üzemmódra vált, nézek ki a fejemből, a cica halkuló dorombolását, a Fanni egyenletes szuszogását hallgatva (mert ő alszik a leghangosabban) gondolkodom, Balázs épp hol lehet, utoljára arra emlékszem, hogy "anya, kérd meg apát sétáljon meg engemet"... szóval sétáltatásra vágyott, apa kivitte, de nem tiszta hogy visszahozta-e. Ha vissza is, rémlik hogy mondta, apát akarja, nem tudom ma volt vagy tegnap, hogy milyen türelmesen mondtam neki, menj akkor Balázs, ilyen fél 11 magasságában, ez egy másik végletnek tűnik, nem tudok már veszekedni, amelett èrvelni, hogy aludjon. Arra gondolok, apát kb félálomba talàlta, felmászott mellé, vagy rá, és alusznak szépen. Az édi állat mélyeket sóhajt mellettem, nagyon sokat volt ma kint, féltettük, sokáig nem nagyon engedtük ki, a náthából kigyógyulva kapott egy ütést a fejére, sokáig voltak fura fejkörzései, vagy két napig nehezen mozgott szegény. Nagyon kedves és odaadó állatorvosunk házhoz jött, mikor elmeséltem a tüneteket, azt mondta nem tesz jót a szállítás, imbolygott a feje szegènykénknek, de szerencsésen helyrejött, kijár, nagyon édes kisállat. Lassan már felnőtt, nagyon megnőtt 3 hónap alatt.. közben apa behozta Balázst, jól gondoltam vele volt, vagy megébredt, vagy nem aludt el fáradt apánk.. nagyon izgalmas, amikor a 4 gyerek és a cica kergetőznek. Hol a cica elől, utána a 4 gyerek, hol a gyerekek után Mióka, ahogy pofozza a játékokat, a gyerekeket, ha hagyják, amilyen helyeken és pozíciókban elalszik, nagyon élvezzük.. nem is merek belegondolni ha meg kell váljunk tőle, mi lesz, egyelőre kiscicákról ábrándozom, ha már a kisbabákról lemondok ábrándozni. Màr ki is néztem egy gyönyörű kandúrt, de úgy döntöttem rá hagyon a választást. Nekem sem más választott párt. Végülis így van rendjén, majd magára vessen, ha rosszul választ .. 

Jó rég írtam már, nem találgatok hogy miért nem, bár sokszor hiányzott, eszembe jutott, nem is értem miért nem szorítottam erre időt. Közben elkezdtem dolgozni, nagyon vártam már, kimondottan szeretem, nem hiába vágytam egész életemben a gyerekek társaságára, reggelig tudnék beszélni róla, hogy miért szeretek óvónősködni, sokan csodálkoznak, hogy ezt választottam, az itthoni ovi után. Teljesen más, biztosan sokan értenek. Sok minden történik velünk, minden 2 percben valami új, nagy, mindig van szokatlan is, fájdalmas is, valami amin sírni lehet, amin csodálkozni, amit jó megjegyezni, megtanulni, elfelejteni, megbánni, vagy épp megismételni. De a legfontosabb, aminek örülni. Ezt nem szabadna soha egy percig sem szem elől téveszteni. Alakulunk, néha gyengébben, de sokszor nagyon jó ütemben. Attól függ, hogy román tanulás, vagy épp hoki a téma. Mert hogy a két nagyobbik nagyon megszerette ezt a sportot, sőt apa is, annyira, hogy már tanulja, elkezdte elsajátítani az alapokat, én is nagy rajongó lettem, nehezen maradok csendben hokimeccs közben. Újabban Peti már focizni is szeretne, a karate, pingpong után, a hoki mellett.. Ezen a télen nagyon megszerettek sízni, ügyesen csinálják, hihetetlen hamar belejöttek, ha ne sérüljek le, többet mentünk volna, igaz már a snowboarddal is szemeztek.. imádunk wellnessbe járni, vannak, akik csodálkoznak és néha még én is magunkon, hogy el merünk menni, sőt kikapcsolódásnak tekinteni 4 gyerekkel egy ilyen programot, természetesen az esetek többségében ketten felnőttként. Tehát 4 a 2 ellen �.. de a nagyok már ügyesek, szerencsére a vízben is, megmaradnak már.. � Nagyon fogékonyak, mindenre kíváncsiak, nagyon örülök, hogy ilyenek, hogy ilyenek vagyunk. Már heten vagyunk, ahogy a gyerekek mesélik, van egy cicánk, nagyon beteg volt, máthás volt és elég kicsi is, hideg téli napon talált ránk vagy mi rá, hazaérve, az autóból kiszállva láttuk, jön át az úton, mit sem törődve a forgalommal, egyenesen a szemembe nézve, célzottan hozzánk, mint aki kiválasztotta a gazdáit. Egyből állatorvos, de már úgy megszerettük, percek kérdése volt, bár első napokban próbáltam úgy beadni, hogy nem marad mindig nálunk, aztán idáig úgy alakult. Szóval zajlanak az események, nőnapon, pénteken nagytata lábát visszérrel műtötték... amikor mesélem, hogy emiatt a kórházban látogatjuk meg, ki-ki maga módján reagál: Balázs mondja, megpusziljuk a lábát, meg hogy kitörött a lába, Fanni kérdi miért vágták fel a lábát, mondom kíhúztak belőle egy fájós eret, így gyógyították meg a lábát, majd azt kérdi hogyan teszik vissza. Vasárnap meglátogattuk, hétfőn ovi után azt meséli Fanni, hogy szinte kifolyt a könny a szeméből, amikor eszébe jutott Zsombi tata, úgy sajnálta, hogy ott maradt a kórházban, utána már egyenesen úgy fogalmazott, hogy majdnem elsírta magát, hogy Zsombi tata nem lehet mindig vele :) a nagyobbak szóhoz sem jutnak... ma két nagyobb apával fogorvosnál volt, Dani második fogát kellett kihúzni, mert mögötte jön az új.. nem sírt a szurinál, a legelsőnél már nagyon bátran és okosan az injekciót választotta a helyi érzéstelenítővel szemben. Petinek meglyukadt egy nagy tejfoga, azt fúrták és tömték, ő is nagyon bátor volt, ő sem sírt. Szerencsére vittük már, amikor nem volt gond, többször voltunk ellenőrző vizsgálaton, amikor csak, hogy szokják, beültek a székbe, megmutatták doktornéninek a fogaikat. Sokat segített szerintem. Abban is, hogy hogyan vigyázzanak rájuk, az ápolásukról hallottak fogorvos, de ha gond van, ismerős más minden. Nagyon kezd nyomasztani a tudat, tanulni kellene a nyári vizsgára, készülök gondolatban, szoktatni magam a gondolathoz, hogy mindennapos tanulás következik, valahogy be kell altatni azt is, sűrgősen.. Bosszankodtam is eleget jómagam az elmúlt időszakban, nemcsak a Magyarországi nagycsaládos 7 pontot hallva, de már a szomszédos Szentgyörgyön kedvezmények vannak sport, kúltúra, parkolás terén például. Mindig csak reménykedem lesz valami nálunk is, az elköltözésről csak ritkán esik szó, kábé, mint a magánház esélyeiről. Nade ezzel együtt szép, izgalmas, szeretjük, mert zajlik, mert a mienk, ami nem jó, lejár, elmúlik, az erőnk újjá lesz, bármilyen nehéz, eltelik. De legtöbbször nem is akarjuk, mert széppé tesszük, rajtunk áll vagy bukik, megtanuljuk nem csak elviselni, hanem olyanná tenni, hogy élvezzük, akarjunk benne élni. Hasta la vista, baby!

Nagyon érdekes ez a szinte vagy majdnem, kicsi tartotta, hajszálon múlt és társai. Hogy mit is ér az életünk... nagy kérdés. Hiszem, hogy rengeteget, mindenkié nagyon sokat ér, és mégis milyen kevésen múlik. Hamar vége lehet. Csak egy pillanat, de inkább kettő. Keveset kell hibázni, vagy talán nem is kell. Bízzunk benne, hogy kell. De most ott volt a szinte s nem engedte. Ott más is volt, valaki, aki mindenek felett hatalommal bír, különben nem csak szinte lett volna. Olyan jó, hogy ott volt, és fogta kezem. Lehet, hogy hihetetlen, de éreztem. Kihúzott a bajból. A piros, hálás autóból kiemelt, kitaszított, kidobott, vagy kirepített, de olyan finoman, hogy szinte meg sem ütöttem magam. Szinte. Puhára estem, a tenyerére. S nem borult rám, nem robbant fel. Elbúcsúzott, utoljára összenéztünk. Ment a motor, égett a lámpa. Pedig hármat fordult, lejtős mező, vizes út, pillanatnyi figyelmetlenség, azóta sem tudom, vagy nem emlékszem, de nem értem. Pár pillanat sötét, kicsit fáj, újra fáj, mostmár jobban, máshol, furcsa zajok, aztán újra fény, zöld fű, szilánkok, meleg vér... Belegondolni is nehéz, fáj, hogy mi lenne, ha nincs velem. Ha most nem vagyok. Ha nem véd, nem vigyáz rám. Ennyire, amennyire más nem tud. Még talán én sem magamra. De ott volt, és élek. Sőt, jól vagyok. Egyből jön a segítség, elmegy, visszatolat. Hívja a 112-t. Kicsit hirtelen gyenge vagyok, víz kéne, s az autót visszafordítani, s úgy érzem mehetnénk. De látom, hogy egyedül gondolom így. Peti nemsokára jön ki az iskolából, de a szemüveget kitapogattam, miközben folyt a meleg vér, így a telefon is megkerült, üzenet ment, Peti nagymamához menjen. Nino-nino, kötözés, vérnyomás mérés, s már varrják is a fejem, reszketés, sírás folytogat. És azóta is, s a hála. Az érzés, hogy nem lett vége, elmondhatatlan. Köszönöm! Ezerszer is köszönöm! 

Lélekvirulás, születésnapolás, sőt az anyaság megélésének negyedik hatványa. Elmondhatatlan, megismételhetetlen minden perc, vagy mert nehéz, vagy mert gyönyörű, könnyes is lehet, akár a bánattól, akár az elérzékenyüléstől. Újra Bikfalván üdül a lelkem, a család itt előünnepel. Ha nem közelegne a legkisebb egyéves születésnapja, akkor is ünnep minden hétvége. Sőt, még a hétköznapok is, kicsit mindenik valamiért. Rengeteg szeretetet adunk, kapunk. Csak úgy, mint türelmet, odafigyelést, figyelmességet. Dani csattolja Fanni haját, sőt odafigyel, hogy van-e hiányzó, teszik az új dobozkába, a kedvenc új helyre. Peti gyönyörűen bánik kisebbik öccsével, ragaszkodik is hozzá a kisokos, kérezkedik hozzá, ha végre találkozunk az iskolakapuban. Ugyanis megvolt Peti első hete az iskolában. Öröm, boldogság, hogy szereti, ha kérdezzük mit szeretne az iskolától azt mondja, megtanulni románul. Hozzásegített ehhez a szűk egyhetes tengerparti nyaralás, mindenre rákérdezett, ha román szót hallott, mit mondtál, ő mit mondott. Sőt, amikor megkérdezte hogy tudna ő megtanulni, és elmondtam, legkönnyebben román vidéken, sőt Fruzsi már volt, egyből azt tervezi, ő hogy és mikor mehetne román vidékre. Mikor van nyitva :)) mert valamit nem jól értett, vagy nem értett. Gyönyörű az idő, már három hete minden hétvégén elbúcsúztunk a nyártól, és nagyon jól esik, hogy még mindig tart. Dani imádja az ovit, továbbra is, Fanni az új  oviban, dicsérik, egész héten szivesen ment, apával, gond nélkül. .. ügyesen és szivesen végzi dolgát, vesz részt a tevékenységeken. Dani vigasztal s puszil ha netán beverem magam. Még jóval a "baleset" után is simogat, putyukál. A lovaglás mindig meghozza hatását, megvan a gyümölcse, jó érzés, hogy van külön programom, kicsit elfelejthetem a mindennapi gondokat. Jó elrepülni kicsit a megszokottból, a feladatok elől. Bikfalván mindig jól telik, kikapcsol, jót tesz a felnőtt tárdaság, az odaadó "vendég"szeretet, apa mindig nagy sétával altatja el legkisebb fiát, ha a nagyok nem alszanak, próbálunk hamarabb haza indulni. A suliban feladata van anyának is, nem csak a fiúnak, de még mindig igaznak találom, úgy szép, ha zajlik. El sem hiszem, hogy ekkorák a gyerekek, a legkisebb is jár enyhe túlzással, de egyre bátrabban lépeget. Szeptember 13-án, 4 nappal a születésnapja előtt kibújt első fogacskája, van már két recéje, sőt aznap elkezdett gyakorolni, egy-kettőt lépni. Naponta toldja meg egy-eggyel, ma már ötöt is lépett, tovabbtnem számoljuk. Könnyű, mert hozzávetőlegesen mondhatjuk, egyévesen foga lett és járni kezdett. Nagyrészt mint a testvérei. Mégis annyira más, mi is annyira másak vagyunk, másképp csináljuk, hogy nem is csoda, hogy ilyen egészséges ez a gyerek. Úgy érzem neki lesz a legkönnyebb élete, ha lehet ilyent mondani, gondolni. Szinte semmi nem kötelező, nincs görcs mindenféle apróság körül. Sőt. .. 

Amikor már reggel folyik a könnyem, pedig napsütéses péntek reggelre ébredtünk, igaz Balázsnak hasmenése van a tenger óta, pedig holnap lesz egy hete, hogy hazaértünk.. de jönnek a harmóniát, jókedvet zavaró tényezők. Se a masszőr nem dolgozik, se a lovász, szülők tengerre utaztak, Emőék is mennek el a hétvégére, ráadásul kívánkozom egy lovasprogramra elmenni, de ami legfájóbb, apa is utazik el vasárnap, s csak csütörtökön érkezik. Igazából kibírjuk, tudom, csak nem mindegy a hogyan sem. S ami megijeszt, lenne B terv masszázsra és  lovaglásra is, de nincs a gyerekeket hova, kire. Most érzem, hogy nehéz. Most igen. Megkérdi a lassan 3 éves egyetlen lánygyermek, anya hahaguszol? Pedig csak furán nézek ki (a fejemből), s amikor mondom nem szivem, arra a következő kérdés: cak kicit szomojú vagy? Erre már igennel válaszolok. Amikor kezdődik a tanév, és úgy érzem most kéne csordultig tölteni szeretettel, odafigyeléssel, törődéssel, jó sok közös minőségi apás idővel, ez maga a lehetetlenség.. nagyon fáj és sajnos nincs rá megoldás, legalábbis egészséges nincs..