Ha apukám vagy anyukám (vagy mindketten) átjönnek (és ha megkérem átjönnek, csak legyen lelkierő és kedv összeszedni magam) és kimozdulhatok, vagy az oviba megyek, vagy mert Peti már két napja kéri, hogy vegyek elemet az egyik kedvenc játékba, és vásárolni mehetek, akkor már hirtelen hosszú lesz a lista, amit az útkereszteződés előtt (ha épp kialakult egy kisebb dugó) nincs időm átgondolni, közben meg észre veszem, hogy ma most látom magam először, otthon örültem, hogy sírás nélkül léptem ki az ajtón, mert sokkal jobb keddvel indulok el, ha kapok egy 'ia aját', hatalmas ajándék, ha a gyerekek imádják a nagyszülőket. De megteszi a visszapillantó tükör..belenézek, s míg tart a dugó, nem a hátam mögé sorakozókat nézem, nem mondom, hogy nagy öröm volt belenézni, de a körülményekhez képest nem is olyan szörnyű.. szerencsére nem a saját leánykérésem következik. Nagyon furcsa, hogy egyedül vagyok, teljesen EGYEDÜL. Fura, de lassan megszokom.. még néha végig simítok a hasamon, mire rájövök, hogy 'üres'.. hirtelen nem tudom eldönteni inkább jó, vagy rossz érzés, talán egyik kategóriába sem sorolható, de időm sem igen engedi ezen morfondírozni, inkább a listáról hiányzik-e vmi, hány helyre kell fussak, míg megcsörren a telefon, mert bizony a nagyüzletben nincs L44es elem, (vagy én nem találom és az embert sem, akit megkérdezhetnék) szerencse Bercinél mindig mindenféle van, hamar kiderül, hogy az AG13-asnak tökéletesen megfelel, igazából csak abból derül ki ha belepróbáljuk. Talán meg is teszem előre, biztos ami biztos, hogy ne legyen sírás belőle. Gyorsan még pénzt kivenni, tankolni már nem jut idő, még 16 km, a városban biztos hamar elfogy, de még hazaérek, s az a lényeg. Pedig még be is zárnak a parkolóba, biztos ha nem kértem volna bizonylatot épp ki tudok állni, (mert lassú) az automata, a diószegis áruhordó tökéletesen megérezte, kinek cseppen el.. és nem az orra, lehet az jobb lenne, mert az nem jelentené valakinek az egyre idegesebb tátogtatását és perceken belüli sírását. Sietve lépek be az ajtón, apukám hozza szembe az ébredező hatodik unokát, mint mondja, éppen ebben a másodpercben ébredt fel, tehát még a kenyér lerakás is belefért, persze a tankolás róvására. De az igazi kikapcsolódás még hátra van, ma este ugyanis színházba megyünk, aminél jobb programot most (és bármikor) nehezen találnék.. nagyon szerencsésnek érzem magam, mióta anya vagyok, feltöltődöm attól, hogy színházba mehetek (azelőtt is óriási kedvenc volt), sorba állhatok, sok felnőtt ember között lehetek,  (meglepően kevés gyereket látok, sőt talán nem is látok) egy kedves, segítőkész fiatalember meg is mosolyogtat, azon kapom magam, hogy ott marad a vigyor az arcomon, pedig csak arra a kérdésemre válaszolt, hogy mennyi az a szép plüsspokróc, mert ő is szorongat kettőt, én is egyet, az árat persze nem látom sehol, gondolom az ő felén van. Mondja 24 lej, látja biztos rajtam, hogy rég beszéltem idegennel és jól esik nekem, gyorsan kijavítja magát, 23.99.. s én vigyorgok mint a vadalma. Szóval vannak ilyen következményei az életem legszebb 7 évi elszigetelődésének, igazából ez sem igaz, mert ritkán telik el egymás után 4-5 nap, hogy ne mozduljak ki, de most mégis úgy érzem mintha rég adatott volna meg, pedig tegnap is el tudtam menni az oviba a rossz idő ellenére, hála anyukámnak. Biztosan a szülés, folyamatos rossz idő hozza ezt az érzést, de nem egyszer kaptam meg, hogy 6 hétig bent ülnek a gyermekágyi időszakban. Őszintén, nem tudom elképzelni milyen hangulatban, milyen lelkiállapotban, de biztosan különbözünk, nem mindenkinek kell menni, mint a víz, ahhoz, hogy jól legyen. Nekem annál nagyobb felüdülést, lelki megnyugvást nem jelentett semmi, mint amikor (a jóllakott alvó újszülöttet otthon hagyva biztonságban) elmehettem a tesó(k)ért bölcsibe/oviba.. még ha 4-5 napos volt is a pici, sőt, ők nagyobbakat alszanak. Fura, hogy mik okoznak örömet, egy esős délelőttön apukám társasága felvillanyoz, és a tudat, hogy vezetni, vásárolni fogok, megteremti a még teljesebb lelki egyensúlyt. Szóval igaz a mondás, ha kérsz kapsz, segíts magadon s az Isten is megsegít, legalább is, nekem ma kellett és jól esett, hogy apukám átjött, még ha felmérőt is javított, és a tegnap talán autót is mos(at)ott, volt olyan kedves hogy átjött, bár sejthette, hogy nehéz helyzetek is kialakulhatnak, mert Fanni magáénak érzi Misi tatáját (Kicitata), és bizony a szelecskéket ki kellett sétálni a háromhetes Balázsból, hogy nevezzük nevén a bébit. Visszatérve az imádott esti programra, előre izgulok, hogy lesz távol a kis csapattól, főleg a legkisebb tagjától, bízom benne hogy eltelik egymásután 5 perc, hogy ne gondoljak rá és pesztráik türelmi idejére, mert bizony nem lesz kicsi dolog. De sokszorosan megtérül a kimozdulás mindenféle 'költsége', mert általában új ember tér haza, a hiányuk meghozza hatását, teljes erővel, feltöltődve kapnak majd vissza..