Amikor már reggel folyik a könnyem, pedig napsütéses péntek reggelre ébredtünk, igaz Balázsnak hasmenése van a tenger óta, pedig holnap lesz egy hete, hogy hazaértünk.. de jönnek a harmóniát, jókedvet zavaró tényezők. Se a masszőr nem dolgozik, se a lovász, szülők tengerre utaztak, Emőék is mennek el a hétvégére, ráadásul kívánkozom egy lovasprogramra elmenni, de ami legfájóbb, apa is utazik el vasárnap, s csak csütörtökön érkezik. Igazából kibírjuk, tudom, csak nem mindegy a hogyan sem. S ami megijeszt, lenne B terv masszázsra és  lovaglásra is, de nincs a gyerekeket hova, kire. Most érzem, hogy nehéz. Most igen. Megkérdi a lassan 3 éves egyetlen lánygyermek, anya hahaguszol? Pedig csak furán nézek ki (a fejemből), s amikor mondom nem szivem, arra a következő kérdés: cak kicit szomojú vagy? Erre már igennel válaszolok. Amikor kezdődik a tanév, és úgy érzem most kéne csordultig tölteni szeretettel, odafigyeléssel, törődéssel, jó sok közös minőségi apás idővel, ez maga a lehetetlenség.. nagyon fáj és sajnos nincs rá megoldás, legalábbis egészséges nincs..