Amikor alig mersz kimenni a wc-re, mert a háromhetes is igen jól hall ám, de aludni szeretnél kicsit nyugodtan, szóval lábújjhegyen kiosonsz, levegőt is csak nagyon félve veszel, hiába, hogy megfogadtad és megbeszélted apával, hogy nem szoktatod a síri csendben alváshoz, de annyira örülsz, hogy megadatik, hogy a létszám csökkenésnek (sőt feleződésnek) köszönhetően nem kell csitítani, mert nagyon nem szeretünk sissegtetni, szegény nagytesókat szidni, amikor nem rosszat akarnak, csak játszanak. Sokszor így is, mire észbe kapunk, már megvolt a ssssss. Ledőlsz, lehunyod a szemed, nem túl sok a két másodperc, mire hallod puff-puff, le sem lehet írni, hogy döng, hallani kell (bár ne kéne!), és meg nem szűnik. A szomszéd(ok) lassan 6 éve nem szokták meg, (pedig sokszor nem bírtam már és elindultam kideríteni hogy pincéből, padlásról, vagy vmelyik lakásból döng) hogy 12-től 3-ig legyen relatív csend. Sokszor meggondoltam kiírni valahova, ha elfelejtették volna, mert ha elindulok, lehet hogy az ajtó nyitásra ébrednek, hiába van becsukva a nem termopán ajtó. Mert nyáron a füvet is ebben az időben nyírják és az iskola kerítésének vasrészét is mindig ilyenkor ütik (javítják vagy kitudja), tehát van, hogy el kell viselni/fogadni az idegösszeroppanás és kétségbeesés széléről is, (azért csak a széle, mert volt időnk megszokni) hogy ez van, ma csak félórát, vagy negyven percet aludtunk. Anya semmit, de ő bírja. Vagy jön egy hívás idegen telefonszámról, veszem is fel, mert csomagot is várok, (hanem nem tenném) de vagy a döngetésre vagy a beszélgetésre ébred, persze nem csomag, hanem hiányzó kérés ügyben hívnak, ami maga után von három másik telefonbeszélgetést. Fel is ébred a kétéves, mikor meghallom szaladok, mert anyát kiabál, bár a bébi aludjon még, fekszünk az ágyon, anyaszemlehuny, fanniszemis, el is aludna, mire a szomszéd keze újra lendül, izom megfeszül, egymás után sokszor, hosszú percekig. Anya pulzusszáma gyorsul, tán nemcsak övé. A lányka még egy ideig tetteti, hogy aludni fog, bár mindenki tudja, hogy ennek a kellemes programnak mára annyi, szemhéjának rebegése is elárulja, hogy színészi tehetségét van még hova fejleszteni, majd feladja, felkel, könyvet vesz le, már olvas is, és persze énekel... ennyit a mai alvásról, reméljük, majd éjszaka. Úgy néz ki, a szomszédok nem találják ki, hogy megérné ezeket a gyerekeket aludni hagyni, egészségesen fejlődni, mivel a jövő nemzedék ők, az ők idegrendszerétől sok minden függ. . Na de ezt a feladatot egyelőre sokan csak a szülőkének érzik. Na de lejárt, megy tovább az élet, ebéd melegszik, kávé kortyolódik, anya készül karatera vinni a legnagyobbat, kell ennél több? 

Íme egy régi fotó a két középsőről..