Péntek délután, végre összegyűlt a család, Peti is hazajött edzésről, kicsit jót tesz a hangulatnak, hogy holnap nem futunk sehova, kicsit rosszat a borús, szürke, rideg, hideg idő.. az újszülött fel-fel kiabál, nem tudni görcs bántja, vagy már társaságot igényel.. aki elmegy a hinta mellett, megmozdítja, s akkor megint hallgat. Ha újra kiált, viszik oda az apa keze készítette kicsiszéket, ami első lévén nem túl biztonságos, túl keskeny lábakon áll, könnyen eldől. Tudják ezt, de viszik, hogy elérjék a babát, megsimogathassák. Nagyon szeretik, imádják, eszik meg, nem tudnak betelni vele. Az a puha bőr, az az illat, a pici kezei, nem csak az anyját bolondítják meg. Rengeget szeretet kap ez a picinyke ember, talán mint a család összes többi tagja összesen valaha. Túlzás talán, de még csak holnap négyhetes. Jól esik, hogy egyre nagyobb, egyre bátrabban visszük ki, bár egyre hidegebb van, de ezt is meg kell szokni. Hazafele már úgy megfázott a kezük, (persze a játszótéren el kellett időzni, de az is jót tesz, anya beszélget másik anyukával, gyerekek játszhatnak ovis társaikkal, ha szerencsénk van) hogy most nem volt nagy éljenzés, amikor bejelentettem, hogy kivisszük a szemetet. Senki nem akart velem jönni, így nagyon sok minden jutott rám, még Dani azt is meggondolta, inkább én se vigyem ki, inkább várjam meg, míg kisüt a nap. Ha kisüt, azt hiszik meleg van, már kabátot sem akarnak venni, sőt rövidújjút akarnak csak, nehéz megértsék, hogy a napsütés nem egyenlő a meleggel, nem olyan mint nyáron. Mint ahogy nehezen, lassan tanulgatják az órát, a hónapokat, Dani nem érti, hogy hogy lesz most mindenkinek születésnapja, csak neki nem. Neki nemrég volt, messze van, de mindig elszomorodik, ha hallja, hogy majd nyáron, s az úgy van, hogy tél, tavasz, nyár, ősz. . Már mondja is, hogy mit kér a szülinapjára, remélem még változik, mert sokadik markolós lenne, akármennyire elől vagy hátul legyen a markolója. Ilyenkor nagyon jól jön egy csokiötperc, bármekkora csokit másodpercek alatt szétkapkodnak. Egyre nagyobb a fogyasztás, öröm főzni,  (ha marad rá idő s erő) mert jól fogy, nemcsak mert sokan vagyunk, hanem mert nagyon jó étvágyú itt mindenki. Nagy szerencse.. meglátszik az egészségünkön... s a hiányzások számán az oviban. Dani volt első múlt évben, csupán 5 nap volt, amiből pár nem is a maga betegsége miatt volt, hanem Peti volt beteg, s akkor már maradt ő is itthon, szolidaritásból. Első a gyerek -ahogy mondják- étvágyban, és nem csak az saját csoportjában, az egész oviban, s még csak középsős, lekörözi a nagyokat is, s ez már tavaly így volt.. ő az a gyerek, akiről leginkább a svájci óra jut eszembe.. pontosan tudja, hogy mi jó neki. Amikor elfárad pihen, ha álmos alszik, amíg nem lakik jól, (vagy nem ürül ki a tányér) nem áll fel az asztaltól. Játszani is tud szépen, játékot megosztani is. Nagyon ügyesen, hamar, tisztán kezdett beszélni, észre sem vettük, mint ahogy azt sem, hogy ismeri a színeket, számol. Nagyon figyelmes, a legkisebb változást észreveszi, úgy, emberen, mint a lakásban, nagyon szereti ha béke van, megtesz mindent, ha a szomorúság legkisebb jelét látja rajtam, hogy felvidítson, rák jegyében született. Egyik napról másikra lett szobatiszta, féléve hajtja magát a hintán, 3 hónapja mondja tisztán a r-t, szépen tisztán ejt minden hangot, a r-re annyira büszke, hogy túlzásokba esik, a nagyobbal együtt, megnyomják, hosszan s erősen, hangsúlyosan mondják. Engem már zavar, remélem kinövik. Vártam, hogy mondják, most meg.. mint ahogy várjuk, hogy járjanak, aztán bár megállnának, leülnének, lassaban szaladnának, beszélni tanítjuk, majd megkérjük (esetleg), hogy ne mondjanak annyit, vagy meg sem halljuk, hallgatjuk. Van ez így, de (ahogy mondják) mi is felnőttünk valahogy. Örülök, hogy boldogok, és (úgy tűnik) nem csorbát szenvednek attól, hogy ennyien vannak. Ha reggel fejfájósan ébredek, el is mondom apának, erre megkapom: 'Aki éjjel legény, legyen nappal is.' Legalább tudja, hogy éjjel helytálltam.. A legkisebb is súrolja a 4 kg-t, úgy tűnik, jól végzem a dolgom (éjjel is).