hogy valaki Fannira piakál, azaz kiabál. Mondja is hamar, "ne piakálj Danika", merthogy inkább ő szokott hangosabban beszélni. Peti ovis búcsúkirándul, kimentünk a játszótérre, ráadásul már második napja Fanni el-elhagy, nagyon megtetszett neki egy anya-lánya páros, azért így, mert nem tudom eldönteni hogy inkább anyja, vagy lánya ennyire vonzó, de gond nélkül elmegy velük haza, nagyon szokatlan ez nekem, nem tudom mi lesz belőle. Úgy, hogy ma szinte egy órát voltunk két gyerekkel, sőt, mi több, azzal a kettővel, amelyikkel a legkevesebb a tennivaló. Ha nem éhesek és fáradtak, teszik a dolgukat, ritka furcsa volt. Holnap újra látjuk Petit, nagyon várom, várjuk már. Ha nem teljes a létszám, nem is jó... bár valamelyik nap, amikor Fanni elment az új barátnőivel és körülbelül félóra kellett elteljen, hogy a fiúk észrevegyék. Minél nagyobb a létszám, úgy tűnik annál könnyebb felszívódni... csak rám nem érvényes... esetleg apára. Valószínű, hogy mert sok a fiú Fanni körül, azért ragaszkodik ennyire a hozzájuk, a lányokhoz. Szerintem mindig kívánkozni fog velük menni, ahányszor csak találkozunk. Sőt, ma nem is találkoztunk, csak úgy elkezdte, hogy "Zelyke babához" szeretne menni, persze olyan ürüggyel, hogy visszaadja a játékát, persze ha mondtam, hogy majd találkozunk a játszótéren és visszaadhatja, az már nem tetszett, tehat csak azért próbálkozott így, mert gondolta akkor átmehet. Nagyon érdekes, mert nem találkoztunk velük nagyon sokszor, nem is jártuk náluk, és mégis nagy a vonzalom, pedig Fanni nem barátkozik túl könnyen, sőt... Szóval meglepett. Peti készült a kirándulásra, de azért amikor mondtam, hogy nagyon fog hiányozni, megölelt és éreztem, hogy itthon is jó neki, elmondhatatlan érzés, gondolkodik, tervez, csomagol, elmegy, máshol eszik, alszik és érzi jól magát. Biztos vagyok benne, hogy jól is viselkedik, szépen is beszél, bánik társaival, óvónénikkel. Boldog vagyok ettől, és fura is, hogy eggyel kevesebben vagyunk. Valamelyik nap apa elment a fiúkkal gumicserére és hogy mi is menjünk valahova, kimentünk hát ide a sportcsarnokhoz a két kisebbel. Gondoltam végre kevesebb dolgom lesz. Nem hogy kevesebb lett, de Fanni nem találta a helyét. Csendes volt, nem ugrált, hogy menjünk a játszótérre, ült szótlanul a padon mellettem, lehet tíz percig, ha nem többet. Mintha nem ő lett volna. Egyszer megkérdezte "anya mit cinálunk itt?", kérdeztem mit szeretne, ő sem tudta. Úgy is kérdezte aztán, hogy mit csináljunk és sokszor megkérdezte hol vannak, pedig már tudta jól, majd mesélte, hogy jönnek nemsokára. Szóval jól össze vannak kovácsolódva, ebből is látszik, hogy mennyire szeretik egymást.