Minap egy nagyon kedves ismerőssel találkoztam, akivel a kevés találkozás dacára rég egyértelmű számomra a szimpátia, sőt a rokonlelkűség. A vele folytatott röpke beszélgetés ébresztett rá, hogy nagyon szerencsés vagyok. Nagy ajándékot kaptam, amit kevesen kapnak, ahogy fogalmazott, kevesebben kapják meg, mint akik nem kapják meg. Gyerekimádatnak mondanám röviden, a korán felébredt erős vágy s álom, valamint amiatt, hogy beteljesülhetett, kiváltságos vagyok. Elmeséltem sokszor olyanoknak, akik csodálkozásukat fejezték ki, hogy úgy 7-8 éves koromtól, amikor épp nem volt a szomszédban, szomszéd negyedben, sőt az ismeretségi körben kisbaba, intenzíven kértem a kisöcsit, kérdeztem mikor lesz már nekem, nekünk a nővéremmel. Mondták a szülők elégszer, hogy már nem lesz, nem nyugodtam. Amikor már unták a témát, anyukám azt merte mondani (nem is tudom, belegondolt-e), hogy lesz nekem. Attól a perctől vártam, és gondolkoztam, hogy mikor lehet.. különleges ajándék emellé a férfi, aki nélkül nem sikerülhetett volna, a férfi, akit tisztelek, (meg)becsülök, csodálok, szeretek, akire felnézek, sőt, akibe minden nap mélyebben szeretek bele a gyerekek által, a velük való bánásmódja miatt, ahogy látom benne a gyereket (gyerekeket) és a gyerekekben őt, ahogy ragyog a tekintete, amikor őket nézi (amikor van ideje őket figyelni). Különleges ő, úgy gondolom kevés férfi vállalja a sok gyerekkel járó gondokat, hogy ne mindig csak az anyákról beszéljünk. Nem a fiatalkori, mindent elsöprő, lángoló szerelem ez, hanem egy sokkal mélyebb összetartozás, komoly kötelék, igazi családi szövetség, amikor ha csak kicsi jele is van a haragnak, mély csend ül a házra, hamar egyértelmű lesz, hogy tarthatatlan az állapot. Nevelnek minket a kis csodák, akik egyenként megérik az egész világot. Nem szeretem a megfogalmazást, hogy az élet értelmei, mert amíg nem voltak is volt értelme, de amióta vannak, egyértelmű, hogy az semmi volt ehhez képest. Más volt, de ha ne éljük meg/át azt, akkor nem lenne most ez.. vagy nem lenne ilyen.. Szóval, köszönöm anyukám és apukám, hogy a világra szültetek, és drága anyós, apósnak köszönöm a férjemet, életem párját, aki hihetetlen, hogy ilyen közel hozzám pottyant a földre, és egymásra találhattunk. Nem folytatom, mert kezd csöpögni.. szinte bármire lehet gondolni..  (elárulom én a szövegre, megfogalmazásra gondoltam, férjem a bébi elemózsiájára..)