Hirtelen serdülőként látom fiaimat, a himlő hólyagjai, ahogy pörkösödnek, egyre inkább jókora pattanásra hasonlítanak. Fura eljátszani a gondolattal, hogy megváltoznak majd, mindenféle szempontból. Olyan nehéz dolog, sajnálja az ember őket, nyugtatja, kenegeti, de segíteni, gyorsítani nem tudja a folyamatot. Olyan éhes, úgy enne, próbálkozik is, de alig mer nyelnj, nyúlik a nyaka, szorítja össze szemét, nyel, sír, úgy fáj. Sajnálom nagyon, tenni, enyhíteni nem lehet. Sírva alszik el, bekenve ahányszor kérte, szenved, szeme lehunyva, mély álomba merül egy percen belül, és folynak a könnyei. Alszik és sír egyben. Simogatom, amennyire merem, nyugtatni próbálom. Nyöszörög egész éjszaka, nyugtalan, meg-meg ébred, mert kap a sebekhez, de nem akarja hogy nyoma maradjon, álmában is tudja. Már van benne hiúság. Szökdösik és sír, reszketve rázza kezeit, kiabál hogy viszket, mondom paskolja meg, semmi esély, megint kenjük, az előző rend meg sem száradt. Szerencse napról napra jobban vannak, remélem megússzuk szövődmény nélkül és többet az életben nem kell ezt átélni. Se nekik, se nekünk. Van, akinek tele a hólyag, már sír mert tudja hogy csípni fogja. Kitaláljuk hogy nem csípi majd, de már fél az érzéstől, okos 4 és fél éves, inni nem akar. Helytállni és ép maradni ezekben a kicsit sem könnyű, embert próbáló helyzetekben nem kicsi dolog. A féléves kezét lefoglalni, lefogni, de akad pillanat, kap oda a reszkető kicsi kezével, vakarná, mint a nagyok. Tilos volt a telefonos játék, de amikor a napi egy rajzflimet sem akarja, csak fekszik rád, nyög, rosszul van és látszik is rajta, felajánlom neki, vissza sem kérik, teljen az idő, múljon a himlő. Én nem emlékszem amikor engem leptek be a pöttyök, úgy nézem, ők fognak. Jó, hogy csak a gyerekek, nézzük a jó oldalát, közülük is lány már lejárt, mert valami még jönne, felmondanék.. van az a helyzet, amit nem uralok már, ki akarok törni belőle, elég volt. Ha nem mondhatom, leírom. Krémmel a kezemben várom, mikor sírja el magát, de lehet, hogy "csak" visít. Akkor is, ha a féléves pöttyös epp elalvóban, szopik, vagy alszik. Nem figyelmetlen vagy elkényeztetett, hanem rosszul van. Nyugtatom nekem is voltak pöttyeim, biztosan pont ilyen rossz volt, sikít vagy nem, ugyanaz. Többet nem lesz. Mondja le akarja vetni a bőrét s komolyan gondolja, megértem. Jó, hogy lejár, a lelkem, idegrendszerem remélem regeneálódik. Van az a tavasz, bízom benne, lesz az a program, az a társaság, az az élmény. Állunk elébe ezek után a többinek. Ami nem öl meg.. alapon