Ma nehezen voltam, rég voltam meghülve, mindig elfelejtem, hogy én is lebetegedhetek, ezért mindig meglepődöm és nagyon rosszul esik. De annyi minden történt velünk ma is, s mind szép, ha belegondolok.. drukkoltunk kézilabda meccsen, kicsit visszatért a kézilabdás éveim emléke, az edző hangja ugyanolyan, s ez öröm, be-be villant, milyen volt tévedni, s mégis úgy éreztem, most nagyon tudnék harcolni. . Önfeledten biztattuka csapatot, csak a két kisebb gyerek csodálkozására eszméltem fel. Nagyon jól esett. Azután felköszöntöttük a 71 éves édesapát, nagytatát, kellemes két órát töltve együtt, sokan, édenfinom tortát éve.. Hat gyerek és hat felnőtt. Utána itthon együtt, szerencsésen nagyrészt egyidőben aludtak négyen, bár későn sikerült, emiatt írok most, mindjárt 11 és Fanni mind ébred fel ha ki akarok menni, sír, át akar jönni. Megvárom hát, míg jó mélyen elalszik. Érkeznek távoli nagyon kedves rokonok, örülök a gondolatnak, hogy talán holnap találkozunk. Azóta túl vagyok egy nagyon kellemes kerekasztal beszélgetésen, ahol értő és érző szívekre talált minden szavam. Jó volt látni a szemekben a csillogást, hogy szép, amit mondok, és azért mondhatok szemet és szivet csillogtatót, mert szép az életem. Még ha nehéz is.. mert mindenkié az.. Minden járszóteret bejárunk, sokat biciklizünk, rollerezünk, motrozunk, Peti megfogalmazta valamelyik nap, hogy azt se tudja mivel menjen, biciklivel, rollerrel, gördeszkával vagy görkorcsolyával. Végül azt hiszem gyalog jött, ő taszította a kisöccsét. Felvillanyoz a hétvégi keresztelő gondolata, minden minden tetszik és kell. Jöjjön mert várjuk. Egyik nap a másik után, egyik sírás a másik után, könnyebb helyzet a nehezebb után. Így szép! Mert zajlik.

 

Amikor bármikor bárki sírva fakadhat, és mégis jó, hogy írhatok .. valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag megnyugtat.. apa gitározik, ebéd, legózás megvolt, kicsilány hozza a vörös bort anyának, mert a nyolcéves házassági évfordulót aznap nem tudtuk elkoccintani, azóta érezzük, hogy nagy dolog ez, talán a koccintás nem méltó az ünneplésre 

.. Jól esett előző este hallani, hogy imádnivaló vagyok, a jóéjtpuszikor kiderül ugyanis, hogy legnagyobbik fiam annak tart. Jól alszom el, akkor is, ha esetleg ugyanaz vár rám, mint előző éjjel. Mindenki kétszer ébredt, ami már nyolc ébredés. Persze kettő nem történik egyszerre.. s ha úgy történne, az lenne a baj.. Peti nem is ébredt, csak hangoskodott álmában, Dani rosszat álmodott (éjjel nem tudta mit, ám reggelre vagy eszébe jutott, vagy kitalálta, hogy a kutya harapta a lábát), átjött 3 óra körül, megpróbált velünk aludni, ám Fanni megelőzte, ő 2 tájt érkezhetett.. kínlódott is Dani az elalvással úgy 10 percig, ami nem is csoda, ha négyen fekszünk az ágyban. Feladta, azt mondta vissza megy a helyére. Örültem ennek, de kb 20 perc telhetett el, ismét jött, szegény vagy ennyit ébren volt, vagy újra felébredt, talán folytatódott az a rémálom. Ekkor már mentem vele, bebújtúnk az ő ágyikójába.. csak remélni mertem, hogy nem jön utánam a lány, vagy hogy nem ébrednek a többiek is Fanni sírására. Nagy öröm, hogy mostanában minden gond nélkül, szivesen mennek oviba, haladok néha a ruhák rendezésével, ami véget nem érő problémának mutatkozik, nagyon sok csak áll, hová tenni, az az érzésem ha pincébe visszük egyből kelleni fog, amit a fiúk nőnek ki, és jó állapotban maradt, sokáig kell még őrizzem, ha Balázsnak meg szeretném tartani, viszont amit Fanni nő ki, gyűjtöm, alig várom elvigye az unokatestvérem, Szende, aki kislányt hord a szíve alatt. Tele van már a nagy fürdő. A hétköznapok nehézségei közé ezen kívül beillik sőt, sort vezet a főzés kérdése. Nem kicsi gondot jelent, kitalálni, megvenni, elkészíteni... volt terv, hogy hétvégén összeállítanánk egy hétre, még nem valósult meg.. ha Balázs itthon alszik nem szeretek zakatolni, jár nekem is az a pihenés.. ha ébren van, keveset van el egyedül, esetleg hordozom a hátamon, estére ilyenkor nagyon lelakva érzem magam. Nagyon hétköznapi szürke ez így, de nem panasz, nagyon szeretek minden napot, a maga nehézségeivel, megpróbáltatásaival, örömeivel együtt. Balázs ügyesen forog, mindenféle képpen, kúszik, fenekét emelgeti, billegteti. Kíváncsi vagyok mikor mászik. . Ügyesen gogicsel, ennivaló: tetete, dedede, mememe, mamama van már és nincs 8 hónapos. Öröm látni ezeket a nagy dolgokat. Ahogy Fanni elmeséli, hogy nem mehetett nemtudomhova, mert fülbevalója van.. ehhez hasonló örömök várnak ránk nap mint nap..

Egyik este, a jóéjtpuszikor mondom Petinek, hogy mindennél jobban szeretem. Erre ő, hogy ő is engem, még Fruzsinál is jobban, pedig őt fogja feleségül venni, és képzeljem el, már háromszor össze is csókolóztak. Pedig nem egyszer beszéltük végig, hogy hogy is van ez. Ovi, suli, felnőnek, esetleg egyetemre járnak, dolgoznak, összeházasodnak az emberek. Azután jönnek az ilyesmik. Azt is tudják, hogy azelőtt is szerelmes már az ember, de így van rendjén.. mi is az iskolában ismertük meg egymást apával. Pedig érdekes, mert ha szóba jön a csók, mint olyan, egy mese kapcsán vagy bármikor, akkor a reakció nem több, mint egy "fúj", érdekes, de meséli: egyszer az oviban, karaten többször is, amikor a sensei nem látta és egyszer a nemtudomki születésnapján. Ezen kívül én tudok egyről, amit a Fruzsi apukájával néztünk végig, a korcsolyapályán és azt sem tudtuk mit csináljunk, hová nézzünk, tegyük -e szóvá. Ez a szerelem tart kemény 3 éve. Erre Dani bejelenti, ő Leát fogja feleségül venni és rákezdi: Anya, én egyik reggel, amikor felébredtem az ágyban maradtam és azon gondolkodtam kit vegyek feleségül. Dorkára gondoltam, de nem vehetem őt feleségül.

Anya: Miért? 

D: Azért, mert nem szeret.

A: Honnan tudod?

D: Onnan, hogy kérdeztem tőle az oviban, hogy szeretsz-e Dorka és azt mondta, hogy nem. Ezért Leát fogom feleségül venni, úgy döntöttem. Már össze is csókolóztunk. 

Erre Peti: Igen, a Fanni születésnapján, összecsókolóztak, s jöttek hozzánk, hogy nekünk is megmutassák, s még egyszer összecsókolóztak. Úgy, hogy jól állunk így, párválasztás terén. .

Ma ismét nagyon úgy érzem sínen vannak a dolgok, virul a lelkem, rég nem érzett öröm és boldogság, ami nem csak a napsütéses tavasz első napjának köszönhető.. sokoldalú, óriási öröm ez. Sorolhatnám, hogy mi mindennek örülök egyszerre, egy kezemen meg sem számolhatom. Csoda, hogy ennyi szép jár nekem, nekünk, minden napra jut.. A kis kétéves nagy szavai, mint miccolsz és biztosan, de olyan szövegkörnyezetben, ahol épp a helye, ahogy segítenek egymásnak, az iskolába készülő megfogalmazza, hogy pont ilyen kisgyermeket akart testvérének, és meg is kérdi, hogy honnan tudtam, meg hogy találtam ki.. repes a szívem, mert a mindjárt ötéves megköszöni a nagyszüleinek a kűrtőskalácsot, anélkül hogy segítenék, olyan délelőttünk volt, amit le sem merek írni, napozás az imádott testvér társaságában, versírás egy finom kávéért, limonádé, a gyerekeknek is a kedvenc program és társaság, hazafele elfárad a kétéves, leszáll a motorról, felül a babakocsira, a legnagyobb kiveszi a kezemből a motrot, hogy könnyebb legyen babakocsit tolni. Idegenek is gyönyörködnek a gyerekeinkben, van aki meg is meri kérdezni, mind a három a magáé, mondom igen, sőt mosolygoks közben gondolkodom mondjam-e, mert Dani a pegasba és a biciklizésbe egyenesen szerelmes, minden 20 métert kétszer tesz meg, így épp jóval előbb van. Ahogy alvás időben szerre egyenletesednek a légzéseik, persze gyorsul a pulzusom, ahogy a szomszéd szobában gőgicsélő az elejtett játeka után kutatva egyre hangosabb, ami maga után von(hat)ja az eddigi egyenletes szuszogás felgyorsulását. Elmélkedések, kell-e 20 lejes tavaszi sapka minimum háromszor, sokkal fontosabb és nagyobb aktuális kiadás van, de alszik mind a négy, igaz moccani egyelőre nem merek, a minusz távolságra levő féléves megérdemli, hamar múló és vissza nem térő leírhatatlanul édes pillanat. De rögtön levegőt (is) nyel és magamhoz térek. Rendezni, takarítani volna jó, motiváció is van, nagyon kedves látogatóink lesznek, de nem zavarnám álmukat, marad minden a a velejáró nem kellemes érzés is, hogy a földön maradjunk. Csudajó ez a módszertani nap, nem kell sehova rohanni, hátha még pöttyök is jönnek, mert négyből egy nem jó arány, hanem majd máskor. Úgy jó, ahogy van, köszönöm, hogy élek, és hogy ennyi mindenkinek fontos lehetek.. ha néha sok is, például egyszerre három kicsi szájból háromféle hangon az anya, szerre mindent, nyugodtan csendesen, mert megtérül.. Ennél szebb s jobb nincs es, ha van, az is meglesz.. szép a tavasz! 

Hirtelen serdülőként látom fiaimat, a himlő hólyagjai, ahogy pörkösödnek, egyre inkább jókora pattanásra hasonlítanak. Fura eljátszani a gondolattal, hogy megváltoznak majd, mindenféle szempontból. Olyan nehéz dolog, sajnálja az ember őket, nyugtatja, kenegeti, de segíteni, gyorsítani nem tudja a folyamatot. Olyan éhes, úgy enne, próbálkozik is, de alig mer nyelnj, nyúlik a nyaka, szorítja össze szemét, nyel, sír, úgy fáj. Sajnálom nagyon, tenni, enyhíteni nem lehet. Sírva alszik el, bekenve ahányszor kérte, szenved, szeme lehunyva, mély álomba merül egy percen belül, és folynak a könnyei. Alszik és sír egyben. Simogatom, amennyire merem, nyugtatni próbálom. Nyöszörög egész éjszaka, nyugtalan, meg-meg ébred, mert kap a sebekhez, de nem akarja hogy nyoma maradjon, álmában is tudja. Már van benne hiúság. Szökdösik és sír, reszketve rázza kezeit, kiabál hogy viszket, mondom paskolja meg, semmi esély, megint kenjük, az előző rend meg sem száradt. Szerencse napról napra jobban vannak, remélem megússzuk szövődmény nélkül és többet az életben nem kell ezt átélni. Se nekik, se nekünk. Van, akinek tele a hólyag, már sír mert tudja hogy csípni fogja. Kitaláljuk hogy nem csípi majd, de már fél az érzéstől, okos 4 és fél éves, inni nem akar. Helytállni és ép maradni ezekben a kicsit sem könnyű, embert próbáló helyzetekben nem kicsi dolog. A féléves kezét lefoglalni, lefogni, de akad pillanat, kap oda a reszkető kicsi kezével, vakarná, mint a nagyok. Tilos volt a telefonos játék, de amikor a napi egy rajzflimet sem akarja, csak fekszik rád, nyög, rosszul van és látszik is rajta, felajánlom neki, vissza sem kérik, teljen az idő, múljon a himlő. Én nem emlékszem amikor engem leptek be a pöttyök, úgy nézem, ők fognak. Jó, hogy csak a gyerekek, nézzük a jó oldalát, közülük is lány már lejárt, mert valami még jönne, felmondanék.. van az a helyzet, amit nem uralok már, ki akarok törni belőle, elég volt. Ha nem mondhatom, leírom. Krémmel a kezemben várom, mikor sírja el magát, de lehet, hogy "csak" visít. Akkor is, ha a féléves pöttyös epp elalvóban, szopik, vagy alszik. Nem figyelmetlen vagy elkényeztetett, hanem rosszul van. Nyugtatom nekem is voltak pöttyeim, biztosan pont ilyen rossz volt, sikít vagy nem, ugyanaz. Többet nem lesz. Mondja le akarja vetni a bőrét s komolyan gondolja, megértem. Jó, hogy lejár, a lelkem, idegrendszerem remélem regeneálódik. Van az a tavasz, bízom benne, lesz az a program, az a társaság, az az élmény. Állunk elébe ezek után a többinek. Ami nem öl meg.. alapon

 

Ha már nem zavar a porcica a szanaszét heverő játékok között, mert ünnep van a lelkemben, az előző nap megpróbáltatásait, nehéz pillanatait felváltja a megkönnyebbülés, a steril gumikesztyűk után öröm és boldogság a havas füsskesztyű látványa, ha összehasonlíthatatlanul nagyobb öröm a csillogó gyermekszem, mint az ablak csillogása.. nem mondom, hogy nincsenek pillanatok, amikor azt kívánom bárcsak kifordíthatnám a hóba az egész lakást, de sokat ér az altatás pillanataiban az egyre egyenletesebb szuszogás, szebbnél szebb gondolatok a fejben, és csak ott, mert két kezem foglalt, különböző gyerekeket simogat álomba mindkettő .. Négy legfontosabb, erőt adó ölelés két nap alatt - aggódó és szerető férj (könnyes szemmel), orvosod vigaszt nyújtó ölelése, igazbarát könnyeket előcsaló szoros ölelése és a testvér együttérzése -meghozza gyümölcsét, az előző nap bevillanó gyötrő képeit felváltja a nyugalmat, szeretet sugalló, adventi hírnököt éneklő gyermek képe, az adventi gyertya első lángja, mégha csütörtök van is, a kellemes hangulatban eltöltött délelőtt pillanatai, a tízhetes babaillatú álma a mellkasodon.. de milyen nagyon jó érzés tud lenni, mert szöges ellentéte az előző nap megélt érzéseknek. Kellenek hát a nehéz napok, hiszem, hogy eső után kisüt a nap, minél több mindent megtapasztalunk, annál többek leszünk. Köszönöm az illetékeseknek a rámfigyelést, meggyógyítást, hálás vagyok és szeretettel gondolok minden értem aggódóra.. megkaptam és köszönöm a sok virtuális ölelést is. figyeljünk hát az egészségünkre, az elsők mi magunk vagyunk. A felelősség a miénk. Peti reggel megkérdi miből, kiből lesz a mikulás .. mert ő épp mikulás szeretne lenni.. gyerekből hogy tud lenni-kérdi. Jobb híján visszakérdezünk, hogy képzeli ő el, hogy lesz valakiből mikulás, erre rávágja, hát biztosan ahogy apából asztalos.. hihi, van valami hasonlóság a két szakma megszerzése között, milyen fantasztikus is a gyermeki gondolkodás, van kaposztalé a kobakban.. ha kérded az eggyel kisebbet, mi szeretne lenni, ha nagy lesz, és ragyogó szemmel, huncut vigyorral az apjára nézve azt válaszolja, hogy 'apa'.. ha újra csilloghat az ember egészségileg, és csillog a sok gyermek szempár, ritka boldog és büszke emberek vagyunk.

Ha úgy érzem túl vagyok azon a szinten, hogy leírjam, ami szép, vagy bármit, ami leírható, és nem találom a helyem, a nyugalmam, tudom, hogy jót fog tenni, ha nekifogok. Fanni november 7-től óvodás, óriási öröm, nem sír induláskor, immár 3 hete. Könnyű neki, ritka szerencsés ő, nagyon jól ismerte az ovit, udvart, óvónéniket, dadanéniket is, ráadásul Petivel egy csoportban van. Amúgy is ügyes lány, az oviban csak néha sír Tetika (Peti) után, ami azért aggaszt, mert nem kéne visszahúzni az amúgy is visszahúzódó, csendes, érzékeny lelkű drága nagylegényt. Megoldódik idővel, bízom benne, megpróbálok mindenen nem túl sokat aggódni, nem belebetegedni mások problémáiba, hiszen felnőttem. Bármennyire is furcsa, el kell hinnem, elég nekem az én kis nagycsaládom. És még azon belül is igyekszem óvatosan és mértékkel aggódni. Mondta valaki (akinek minden szavát szeretem megfogadni), hogy 4 gyerek minden pici ügyén nem stresszelhetek, mert sok lesz. Megpróbálom.. Emellett is minden nap megvívom harcaimat, miért így és miért ezt mondtam, amiért nekem nincs, neki (és nekük) legyen, segítsek inkább, növeljem az önbizalmát (önbizalmukat).. miért emelem a hangom, miért volt a hangsúly olyan, amilyen.. amolyan önbizalom romboló, kioktató.. de próbálok minden nap javulni, változni, igyekszem értelmezni a reakciókat, számolni, mély levegőt venni, mielőtt bántóan nyilvánulnék meg.. kettős érzés, itthon tartottam volna pici ügy miatt a pici lányomat, és nem akar maradni. Éhis, éhis, mondja, amikor segítek a fiúknak öltözni, sőt öltözik és húzza a csizmajat. Teszem mintha nem érteném, mit szeretnél kicsi Fanni, de hamar válaszol: obiba éhis. Szívem szakadozik, nem akar velem maradni, fura, hogy pillanat alatt milyen öntudatos óvodás lett belőle. Örülök is ugyanakkor, hogy szívesen megy, köszönet érte mindenkinek, akinek része volt ebben. Most született, most hoztuk haza a kórházból és néztük sokáig a fiúkkal, apa gitározott, mint mindenkinek, amikor először jött haza.. el sem hiszem, megy inkább, mint maradjon, nem ajával, obiba. Na de szerencse maradt így is valaki, akit szeretni, etetni, fürdetni, akiről gondoskodni, akivel 'beszélgetni'.. hív is, megyek hát . .

Minap egy nagyon kedves ismerőssel találkoztam, akivel a kevés találkozás dacára rég egyértelmű számomra a szimpátia, sőt a rokonlelkűség. A vele folytatott röpke beszélgetés ébresztett rá, hogy nagyon szerencsés vagyok. Nagy ajándékot kaptam, amit kevesen kapnak, ahogy fogalmazott, kevesebben kapják meg, mint akik nem kapják meg. Gyerekimádatnak mondanám röviden, a korán felébredt erős vágy s álom, valamint amiatt, hogy beteljesülhetett, kiváltságos vagyok. Elmeséltem sokszor olyanoknak, akik csodálkozásukat fejezték ki, hogy úgy 7-8 éves koromtól, amikor épp nem volt a szomszédban, szomszéd negyedben, sőt az ismeretségi körben kisbaba, intenzíven kértem a kisöcsit, kérdeztem mikor lesz már nekem, nekünk a nővéremmel. Mondták a szülők elégszer, hogy már nem lesz, nem nyugodtam. Amikor már unták a témát, anyukám azt merte mondani (nem is tudom, belegondolt-e), hogy lesz nekem. Attól a perctől vártam, és gondolkoztam, hogy mikor lehet.. különleges ajándék emellé a férfi, aki nélkül nem sikerülhetett volna, a férfi, akit tisztelek, (meg)becsülök, csodálok, szeretek, akire felnézek, sőt, akibe minden nap mélyebben szeretek bele a gyerekek által, a velük való bánásmódja miatt, ahogy látom benne a gyereket (gyerekeket) és a gyerekekben őt, ahogy ragyog a tekintete, amikor őket nézi (amikor van ideje őket figyelni). Különleges ő, úgy gondolom kevés férfi vállalja a sok gyerekkel járó gondokat, hogy ne mindig csak az anyákról beszéljünk. Nem a fiatalkori, mindent elsöprő, lángoló szerelem ez, hanem egy sokkal mélyebb összetartozás, komoly kötelék, igazi családi szövetség, amikor ha csak kicsi jele is van a haragnak, mély csend ül a házra, hamar egyértelmű lesz, hogy tarthatatlan az állapot. Nevelnek minket a kis csodák, akik egyenként megérik az egész világot. Nem szeretem a megfogalmazást, hogy az élet értelmei, mert amíg nem voltak is volt értelme, de amióta vannak, egyértelmű, hogy az semmi volt ehhez képest. Más volt, de ha ne éljük meg/át azt, akkor nem lenne most ez.. vagy nem lenne ilyen.. Szóval, köszönöm anyukám és apukám, hogy a világra szültetek, és drága anyós, apósnak köszönöm a férjemet, életem párját, aki hihetetlen, hogy ilyen közel hozzám pottyant a földre, és egymásra találhattunk. Nem folytatom, mert kezd csöpögni.. szinte bármire lehet gondolni..  (elárulom én a szövegre, megfogalmazásra gondoltam, férjem a bébi elemózsiájára..)

A gyerekek is imádják a bikfalvi utakat, a fiúk most nagy örömü(n)kre ott vakációznak.. ennél jobb helyen nem is lehetnének. Meglepődve mesélik, hogy a Jutka néni fekete tehene -miután felállt - mekkorát pisilt. Nagyot sétáltak, temetőbe is jártak, együtt gyújtanak nagytatával tüzet a kazánba, sakkoznak, römiznek. Talán nagyon ügyesen. Elmondásuk szerint sokkal jobb, mint rajzfilmet nézni. Nem hittem, hogy hallok ilyet valaha, nagyon örülök neki, remélem itthon is fog sikerülni, Fanni nem fog keresztbetenni a programnak. Azért nem egyértelmű az örömünk, vagyis öröm az van, de sajnálat is, mert naponta többször nyugtázza drága kicsi lány, hogy nincs Dani, nincs Peti, nincs nagytata, nincs nagymama. Mondom nemsokára hazajönnek, de mind mondhatom. Ahogy pakolt ő is, amikor pakoltunk a fiúkkal, hozta a fogkeféjét, a táska egész nap a hátán volt, hiába ismételgettem, hogy mi majd integetünk az ablakból, ő is pakolt. Amikor telefonon beszélünk, és eljön a köszönés ideje, nem lehet azt a hangsúlyt, hangszínt leírni, hogy milyen szomorú hangon köszön el mindenkitől egyenként. Egy jelenetet mesélt el nagymama minap, hívott egyből, muszáj volt elmesélje, örülök is neki, mert felvillanyozott. Eljött a délelőtt, nagymama kiwit vitt be a fiúknak. Nekiláttak, Dani nemsokára megszólal, mondja hogy Peti allergiás a kiwire.. (a gumicukorra allergiás) nagymama kérdi is komolyan Petit, jön is a válasz, hogy nem, erre Dani, tudom, csak olyan finom, hogy meg akartam enni mind. Szóval van esze a négyévesnek. S huncut is rendesen.

Ha nem tudom mi a megoldás sok mindenre, nem tudom hogy tudnám helyrerázni magam, azt sem tudom mi okozna örömet, csak azt érzem, hogy mélabús vagyok, szomorú, elkeseredett.. csak sírnék és sírnék.. magamon kívűl még legalább négy szerettemet sajnálom végtelenül, kit ezért, kit azért. Van, akit magamnál is jobban sajnálok, azért mert nem tudott itthon lenni a 30as születésnapomom, és tudom, hogy jobban megviseli, mint engem, van akit masért. Igazábol mielőtt nekifognék, nem tudom mit írhatnék, de érzem, hogy kell. És lám, van amit. És lám, picivel jobban is leszek. Még jobban leszek, mert ilyenkor kapok egy gyönyörű üzenetet egy igaz baráttól (hál'istennek ilyen is adatott), aki amellett, hogy megbecsül, megért, elfogad olyannak, amilyen vagyok, szeret, ráadásul a szavak embere és tudomásomra is hozza, hogy így érez, mintegy megerősítve bennem barátságunk kemény alapjait, önbizalmat adva nekem és léleksímogatást. Akinek sorait olvasva ömlenek végre rég kikívánkozó és lassan hat hete gyűlő könnyeim, aki minden nap velem van, még, ha nem is beszélünk és nem is találkozunk. Szavak nélkül is tudunk egymásról, és nem számít, ha nem tizenöt, hanem majdnem négy éve. Kiderült, hogy a hosszú éves barátságnak hitt kapcsolatokat elfújja a szél, pedig sose hittem volna, hogy nem áll erős alapokon, és lesznek helyette erősebbek..

Álljon hát itt az üzenet, ami bármikor helyre hoz: